Karácsonykor,

persze nem mindig, mesél anyu a gyerekkorában csak így látott, gerendáról lelógatott karácsonyfáról. A nagyapám hozta az erdőről, amit a csúcsánál fogva felfüggesztett.
Volt, mikor szerettem volna, hogy ilyen legyen -anyíu kedvéért-, de mióta a csimotáink megszülettek, egyre nőtt a fa mérete, pár év után már plafonig érők kerültek a szobába, azt meg mivégre lógatnánk?

Ill. a másik nagypapáról, aki a hézagos fát, az alulról levágott ágakkal igazította ki. Kifúrta a hiányos helyen a fenyő törzsét és a lyukba beragasztotta a levágottat...

Adventi koszorúról nem szólt a fáma. A mamám sem készített még, ahogy anyu sem aztán.
Ez a szokás a férjem által került a családba. Az ő kedvéért készítettem az elsőt.





Nekem nagyon tetszenek a piros-bordó-barna-arany színűre díszített fák, többnyire ilyen díszeink vannak. ...és a már fiúk által készített papír, alufólia, dió díszek. No, ezeket a világ minden kincséért sem adnám oda, főleg nem egy divatirányzatért.

Csillagszóró? Minden éven gyújtottunk, de csak ritkán a fán.
Ó, itt Wunderkerze (csodagyertya, igen) néven ismerik. Találó.

# 24

Mi mindet hagytak örökül a régiek és van amiről már rég el is feletkeztünk, pedig olyan kedvesek.

Belépvén a házba, az üres házba teszem hozzá, köszönt: jó napot/jó estét!
Hallottam ezt, ha együtt léptünk be az ajtón, vagy ha a szobámban voltam és ő ért haza, egyedül. Csak félhangosan, nem rikkantva, tényleg nem a valóban ott tartózkodóknak szánva.
Üdvözölte a házat.
Tán a hely szellemét.

Nem tudom, vajon nagyanyámé, vagy az ő valamelyik felmenőjének szokása lehetett?, majd megkérdem.
Viszont ma, magam is ezt tettem...  mosolyogtam magamon.

# 23

avagy: Mami-féle házipraktika/patika...



Közben rájöttem, hogy nem a nyakam, a lapockám állt be.
Becses felmenőm szerint maszírozni kell.
Aha, csakhogy most egy olyan mozdulat aligha menne.
...és mondd csak lányom, nálatok van ajtófélfa?
Jah, hogy úgy?
Be is kellene kenni valami izomlazítóval...
Olyan itt? Nincs.
...esetleg pálinka, lányom* 
Meg van két nagy fiad, majd ők bedörzsölik...




*Sokaktól kapunk ajándékba, mióta lehet otthon, háznál főzni... Noha meg, nem isszuk.
Ezek szerint izomlazításra bár, de fogyogat majd belőle...

# 22

Nem megyek bele vitákba. Többnyire.
Amikor mégis, akkor is csak abban az esetben, ha egészen elképesztő dolgot állít a másik és egészen határozottan tudom, igazam van.
Tegnap paprikás voltam nagyon, de csak egyszer szóltam, hogy az nem úgy, hanem emígy és amint észrevettem, már ketten esünk szegénynek, gyorsan el is hallgattam.

Ma a csacsiságot hajtogató odajött hozzám és elnézést kért.
Elnézést kért, hogy akkora marhaságot és olyan vehemenciával állított.

Nem vártam, hogy bocsánatot kérjen, azt meg hogy így, pláne nem. De csendes elégedettséggel töltött el.

A tudat, hogy még vannak bocsánatkérő emberek.

# 21

Úgy döntött, előtte tartja*, nem a napján. Születésnaposként és egyben vendéglátóként joga efölött rendelkezni.
Készült. Mert készülős.
...és megkérdezte, hogy milyen tortát süssön, milyet szeretnénk, az ő születésnapjára.

Egy cseppett szertve vagyunk.




*A napján, telefonon köszöntöttük és hétvégén közösen megyünk torkoskodni Riegersburgba, egy csodás csokigyárba. Így ünnepel(t)jük őt előtte, aznap és majd az elkövetkező hétvégén is.
Ő is szeretve van.

# 20

Még az épp rotyogó levessel kapcsolatban eszembe jutott: csipetkével főzöm be a húslevest, mert itt nem kapni cérnametéltet és nincs már nagymamma sem, hogy gyúrjon nekem.
Azt a precíz vágást a gigakéssel, aztán ahogy a levegőbe emelte és szétrázta a valóban cérna vékonyságú szálakat, majd a gyúródszkán elterítve szárította és nem haragudott azért sem, ha erősen megcsappant a metélt mennyisége, még mielőtt megszáradt volna...
Ezt sem tanultam meg Tőle. Talán, azt a türelmet sem.


Az itt árult metélt vastagabb, pedig géppel készítik és rövidebb is, alig öt-hat centi hosszú -kiábrándító, mert a cérnametélt úgy jó, ha a merítőkanálból kicsúszik, sokadszorra is olyan nagyon hosszú, majd a nagymama mosolyogva és megszánva a vágyakozót kikanyarít egy nagy boglyát a tálból, persze villával.

# 19

Hasmenéses nyavaja taglózta le a fiatalabb úrfit. Nagyon.
Az orvosnál, sokadszorra kaptam vállvonogatást válaszul a miértre, vagy mi ezre, no meg a követendő diétát:

Először is, azt mondja, semmi esetre se egyen az alany tejterméket. Rendben, nem kap, de azt csendben megjegyzem, hogy a gyomrom gyerekként gyakran állt tótágast és csak a tej tette rendbe.
De ha nem, hát nem: nem adok. -Igaz, a mai tejtermékeknek már alig van közük a tejhez, lehet, ezért a tiltás.

A doki szerint gyomornyugtató ital:  az 1 egység narancsléből,  1 egység feketeteából (vagy kólából) és 1 egység vízből kevert lé. Ez a személyes kedvencem egyébként. (A cinizmus kiérződik-é a mondatból?)
Kétségbeesett ember mindenre hajlandó, még ilyet is megitat a pórul járt gyerekével mert javulást akar, de a pokolba vezető út is jószándékkal vagyon kikövezve -hiába, mert ez a mischung bizony nem segít. Nem egyszer próbáltam már ki, de egyszer sem ért még le a gyomrukba.

Hányás, hasmenés esetén javallt a leveskockából készített leves fogyasztása tésztával és sárgarépával.
A doki minden alkalommal kihansúlyozza a leveskockát és én minden alkalommal szembenevetem -mert a gyerekeim kizárt, hogy levkockás löttyöt egyenek. Nem. Próbáltam. Tényleg nem.
Saccra, kevesebb mint negyven éve, nem is voltt olyan, hogy levekocka. Akkoriban az ember gyereke elhalálozott, mert nem tudtak neki leveskockás mifenét adni? Na ugye.
Maradunk a jól bevált tyúkhúslevesnél.

A második napra, a gyümölcsre és a kenyérfélékre utaló sorokkal nincs bajom (ropi?), de ott van a tiltás, hogyaszongya:
csokit, cukrot, gyümölcslevet, édességeket ne...
Akkor mi a helyzet, a második bekezdésben említett narancsleves löttyel...?

Az utolsó előtti, vastagon szedett pedig felszólít, hogy hányás, vagy a helyzet rosszabbra fordulása esetén hívjam az orvost.
Amikor először kaptam a kezembe ezt a listát, folyamatos kipakolás miatt adta az orvos és mert hazaérkezvén sem javult a helyzet, azóta jól tudom: nem megy az olyan gyorsan, hívni akartam, mert ez volt ugye, az utasítás...

A halálról

Sóhajtott valaki olyasmit, hogy jaj, meghalok!
mire Ő:

...nem megy az olyan könnyen! Azt előbb ki is kell érdemelni!

Rádiós

Eget rengető hírértéke nincs, de engem mégis elgondolkodtat, mikor valamilyen új infó kerül elő a felmenőimről. Tegnap pár órát kettesben voltunk Anyuval és az úrfiak szelességének hiányát kiaknázandó, előásta a rámaradt kincseket: a nagymama hímzéseit, a nagypapa zsebóráját, katonakönyvét és mesélt...

A katonakönyv ha nem is szószátyár, de kicsit mesél: szakaszvezető volt és rádiós, majd a világégés után négy évet töltött orosz fogságban.
Négy évet.

# 16

"Tüzet oltani, a ganajlé is jó."

Ugye, hogy nem kell magyarázni! Persze kinek is?

# 15

"Messziről jött ember azt mond, amit akar."

Ezt hányszor hallottam gyerekkoromban!

A csikorgós kenyérről

Anno nem sütöttek, csak hetente és nem is kilósat, hanem úgy két és fél kiló körülit.
Csak hetente, mert több öl fa kellett a kemence felfűtéséhez. Szakajtóban kelesztették és annak a falán maradt masszát lekapargatták és feltették a kemencepadkára megszárítani, ebből lett a következő heti kenyérhez az élesztő szerű, vagy ha csak félre tettek egy darabot, azt hűvös helyen várakoztatták, ami időközben megsavanyodott, ez volt a kovász.
A múltkori nagyvásárra kimentünk Anyuval, reméltük lesznek majd kosarasok -szakajtót szerettem volna venni (meg csuprot és kosarat), de kosárkötő nem volt, sem kerámiás, így nem lesz csikorgós kenyér sem sütőből, mert kemence csak majd lesz, egyszer, talán...

# 13

...és a kedves vendéglátó apuka, aki kedélyes csevejt igyekszik levezényelni, de hiába mosolyog, hiába kedves, ha közben az orrán ott csücsül a fekete lencséjű napszemüveg.




Attól tartok, zsenge korom (khm) ellenére leragadhattam valahol, amikor még nem is éltem, a múlt század elején.

Meg ez így nem poén, hogy nincs itt senki, nincs kivel megvitatnom, nincs ki rámpirítson, lehet abba is hagyom, magamnak nem írom, elég egyszer zsémbeskedni....

# 12

A nők érnek, az öregedést hagyjuk meg a férfiaknak!

# 11

Nem számolható hányszor hallottuk gyerekként, ahogy az sem, hányszor mondjuk szülőként. Ugye mondták, meg mondjuk!?


Mert nem teszik, én meg nem értem. Jön szembe az utcán, tolja a babakocsit és köszönés (miről beszélek?), szemrebbenés nélkül az arcomba. Aztán hátrafordulván a kasszánál egy fiú. Bár már nem is annyira fiú, inkább fiatal férfi. Majd sorban a többi, egyre csak ásítozó emberek. Gombamód szaporodva, kéz nélkül - az óvodában helyreigazítás nélkül. Igaz, mit számít, majd a szülő otthon, ő sem mondja, akkor az óvónő miért szólna, falra hányt borsó! -gondolhatja, ha egyeltalán észreveszi, mert ni csak, ő is, eltakaró kéz nélkül...

Biztosan túl érzékeny vagyok, de javítson ki, aki úgy véli: teljesen helyén való az utcán/üzletben/patikában/bárhol, véletlen közelbe kerülő idegen, vagy épp ismerős arcába ásítani.


Ejnye fiam, hát tedd már a szád elé a kezed!

Régi, finom gesztus

Egy mókázós megjegyzés kapcsán került szóba, felszínre a minap ez a gesztus, ami a kalapviselés hiányával együtt eltűnt a mai gesztusnyelvből. Persze ha nincs kalap, nincs mit megemleni üdvözléskor.
Milyen kár!

forr.: jensmariaweber.de

# 9

"Csont van a hasában."

Babát vár. Természetesen.

# 8

Praktika

Esett az eső, felázott a kert, a borsó viszont beérett, le kell szedni.
Mit tehetnék?
M ert utálok cipőről sarat vakarni int a nagyanyám, felhúzom emberem sok számmal nagyobb cipőjét/csizmáját, arra zacskót húzok és remélhetőleg képes leszek talpon maradni, mert rosszabb lesz ha a hátsó felem lesz sáros, mint ha a cipőm lenne...
No, hát így.

# 7

-...rendben, utánanézek!
- Nem lesz jó! Utána nem nézünk semminek. A dolgok elé kell nézni lányom!

# 6

 A költözésről

"Ej lányom, öreg fát nehéz átültetni!"

# 5

Ismét hagyma.

Étvágygerjesztő.
Bár ezt mindenki tudja.

Amit rég nem tudhat, mert elfelejtette, az a hagymapakolás gyulladt, fájó fülre:
Apróra vágott hagymát gézlapba (szövetzsebkendő is jó, magam abba szoktam) hengerítve, hurka formára hajlítva a fül köré helyezni.
Csökkenti a gyulladást, így a fájdalmat.

Eddig kétszer haszáltam, kétszer vetettem be. Az orvos csodálkozott, hogy van még ember, aki emlékezik erre a régi, remek praktikára.
Nem emlékeztem, csak van egy remek könyvem, amit betéve ismerek...

Persze a fül nem játék, nem vicc, orvosnak mindenképp látnia kell!
Tehát először az orvos, aztán a pakolás.

#4

A hagyma.


Vörös, lila, új, schalotte, mindegy, csak nyers legyen!
Torokfájásra, megfázásos tünetekre fogyasztva valahányszor enyhültek a gócok. Másnapra el is múltak.

A fogmosásos poénokat most hanyagoljuk. Köszönöm.

#3

Megint méz. Most megfázásra.

Végy egy egység mézet, egy egység citromlevet és keverd őket jól össze.
Megelőzésképp idd, soha ne éhgyomorra.

A gyerekek nálunk vízzel higítják és nagyon szeretik.

#2

A mézről

Anyai nagyapám méhész volt és egészséges. Összefüggés? Lehet, hogy nincs, de azt jól tudom, hogy alig negyvenhat évesen korai halált jósoltak neki az orvosok az igen komoly, mélyvénás trombózisa miatt. Azt mondták, a következőt már egész biztosan nem éli túl.
(Megkérdem a családi krónikást, szám szerint mennyi volt, ami mégsem vitte el...) 7

81 évesen még főzött, kínált (Egyél lányom, olyan rosszul nézel ki!) és igen gyakran, isteni akácmézet nyomot a kezembe.

#1

Nem eszünk margarint.
Sem pálmaolajat.
Az asphartam nevü vegyület-őrület egyenesen tiltólistás, ha megoldahtó, márpedig meg, az E-vitaminos ételeket szintén kerüljük. De nagyon.